Bemutatkozás

Templom

A faluról számos, templomáról azonban igen csekély számban maradt ránk középkori adat.  

A Szent Mihály tiszteletére szentelt templomot először 1320-ban említik, amikor is Loscud-i Ábrahám fia János megvádolja Péter loscudi papot, hogy (Péter) az egyházi miseruhákban és a szekrényekben őrzött dolgokban 10 márka kárt okozott. Falképei alapján a kutatók azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a 13. század második felében már állnia kellett. Talán éppen abban az Illés comes személyében kereshetjük építtetőjét, aki a falut V. István királytól kapta örök adományul.

A templommal kapcsolatos írásos adatok a középkor folyamán csupán elvétve fordulnak elő a forrásokban, de a helyzet nem sokat javult a 16. század és a 18. század közötti időszak tekintetében sem. Az egyetlen 17. századi adat 1696-ból való, amikor is: „lapideum (teniplum) Calvinistarum” – ként (kőtemplom) említik.

Az 1809. évi református összeírásból kiderül, hogy a „Templom régi romladozásaiból renováltatott és ujjra mennyezeltetett a Nemes Ekkia közönséges költségével Ano 1731-be”. Megjegyezzük, hogy ekkor minden bizonnyal csupán a középkori templomot hozták rendbe, s ez derül ki az 1828-ban, a Nyírtasson lefolytatott kánoni vizsgálati jegyzőkönyvből is. 1830-ban – a szentély elbontásával – megtörtént a templom bővítése, mely építkezés következményeként jelentősen megváltozott a középkori épület alap- és térelrendezése. 

A téglalap alaprajzú, téglából épült, nyeregtetős klasszicizáló templom keleti sarkait átlós, élben végződő alacsony pillérek támasztják. Hasonló méretű támpillért helyeztek el északi falának tengelyében is. Déli falának tengelyéhez – sarkain fejezetes lizénákkal díszített, timpanonos és nyeregtetővel fedett – pórfödémes előcsarnok, míg nyugati végéhez ugyancsak lizénákkal és párkányokkal tagolt kétszintes, romantikus torony csatlakozik. A hajó északi homlokzatát három, a keletit egy és a délit négy szegmensíves, téglalap alakú ablak töri át. A bejárást a templomba a torony nyugati falában nyíló és a déli előcsarnok egyszerű kiképzésű (téglalap alakú) ajtónyílásai biztosítják. A szegmensíves boltozattal fedett toronyaljból lapos lezárású, illetve a déli előcsarnok felől félköríves ajtónyílások vezetnek a hajó belsejébe. A téglalap alaprajzú, pórfödémmel lefedett tér mindkét végében egy-egy könnyűszerkezetű, oszlopokkal alátámasztott karzat áll. Az északi fal tengelyében téglából emelt szószék áll.  A téglából épült, rendkívül kisméretű templom téglalap alakú hajójához (diadalívvel elválasztott) félköríves szentély csatlakozott. Ugyan a külső homlokzatokon nem találtunk vakolatot, de az ablakkávákon megmaradt nyomok alapján joggal feltételezzük, hogy a templom falait fehér meszelésű vakolat borította. Nyugati homlokzatának tengelyébe állított ajtónyílása szintén kőkeret nélkül készült. A templombelsőbe agyagos padlót terítettek, falait gazdagon kifestették. Feltehetően a 15. században sem változtattak a templom tömegén és belső térelrendezésén, csupán újra kifestették.
A 16. század végén, de legkésőbb a 17. század elején már apróbb módosításokat, javításokat figyelhettünk meg. Az északi illetve a déli hajófalak közepe táján egy-egy kisméretű fülkét alakítottak ki, ablakainak csúcsíves záradékát pedig vakolással kerekítették le. Úgy tűnik, hogy az újabb kifestés nagy valószínűséggel csak a déli fal két ablakára és környékére korlátozódott. Ez a virágos-indás valamint palmettákkal ékesített architektonikus díszítés szoros eszmei rokonságot mutat számos, a 16. század végére és a 17. század első harmadára datálható kifestéssel.

Az ezután következő hosszú időszakra vonatkozóan, egészen a 18. század végéig írásos adat nem említi a templomot, de a kutatás sem rögzített erre a közel 200 évet felölelő periódushoz köthető építkezést. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy 1791-ben rendbehozták a még mindig középkori formáját őrző épületet. Végül 1830-ban kelet felé jelentős mértékben – a középkori szentély elbontásával – meghosszabbították a templomot. Középkori ablakait befalazták, illetve elbontották, helyettük a bővítésben is látható szegmensíves ablakokat képeztek ki. A hajó nyugati végében elhelyezett alacsony és keskeny karzattal egyidőben elfalazták a nyugati bejáratot. Ettől kezdve néhány évtizedig a bejárás a meghosszabbított tér déli falához csatlakozó előtérből történt.
A torony 1863-ban épült. Ekkor nyitották meg újfent az épület nyugati bejáratát. Az alacsony karzat helyére egy magasabbat és szélesebbet építettek. Ugyanakkor készülhetett el a templom keleti végében a másik karzat is. Befejezésképpen az épületet kívül-belül újra vakolták és festették.

A kutatás során a templombelsőben falképek kerültek elő. Kiemelkedő jelentőségű a déli fal Szent László-ciklusa, ( a Szent László legendák egyik legszebbike ) amelyet a XIV. század elején a déli fal alsó sávjában festhettek ugyanazok a mesterek, akik Lónyán, Csarodán, Gerényben és Palágykomorócon is dolgozhattak. 

A narratíva jobbról, balra halad és három jelentből áll. Az első jelent az Üldözés, amelyből csak a kun alakja maradt fönn. A következő a Birkózás jelenete, a zárójelenet pedig a Lefejezetés.  Az északi fal Szent György-ábrázolása és az Utolsó ítélet, valamint a déli fal Szent Pálja a XIV. század végén készülhetett.

Forrás: https://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/laskodi_reformatus_templom

A Petneházi Református Egyházközségben szolgáló lelkipásztorok:

1. Ablonczy Béla: 1921-1933
2. Ary Antal: 1933-ban
3. Deák Lajos: 1933-1985
4.  Veress Imre: 1984-1991
5.  Somogyi Katalin: 1991-1992
6.  Kohn Zsolt: 1992
7.  Bencze Tamás: 1992-1993
8.  Bencze Jánosné: 1993-1995
9.  Mohácsi László: 1996-1998
10.  Katona Béla: 1998-2003
11. Baracsi Zsolt: 2003-2017
12. Nagy Péter: 2017-2018
13. Hidi László: 2018-